Prológus

     Két perc. Már csak két perc és vége ennek a pokoli napnak. A hét túl lassan telt el, annak ellenére is, hogy év végi hajrában volt mindenki. A tanárok azt hajtogatták, hogy bár nem most kéne ezen aggódni, de van még időnk javítani az év végi jegyeinken. Nyilván mindenki azzal volt elfoglalva, hogy a meleg, kora nyári délutánokat a sötét szobáink falai között bezárva töltsük a tankönyveink fölé hajolva.
- Palmer kisasszony - hihetetlen gyorsasággal szakítottam el a tekintetem a falon ketyegő óráról és a történelem tanárom felé néztem - Esetleg meg tudja ismételni, hogy mit mondtam az imént, vagy túlságosan lefoglalta az, hogy az idő múlását igyekezett felgyorsítani telepatikus úton?
- Elnézést kérek - a szám szélét rágva, szinte észrevétlenül megrántottam a vállam. Nem a történelem volt a kedvenc tantárgyam és értelmét sem láttam nagyon, de Bernáth tanár úr túl ijesztő volt ahhoz, hogy egyáltalán ne foglalkozzam vele.
- Remélem a hátralévő 60 másodpercben megajándékoz a figyelmével - egy pillanatig még szigorúan méregetett, majd fejcsóválva visszafordult az osztályhoz és tovább magyarázott Hitler diktatúrájáról. Ja, tuti, hogy tőle tanulta a drasztikus számonkérési módszereket.
     Hatvan másodperccel később valóban megszólalt a szabadságot jelző csengő. Az első között voltam, akik összecsapták a tankönyvüket és beledobták a táskájukba. Minél kevesebb időt töltöttem a Bernáth termében, annál boldogabb voltam. A diákoktól zsúfolt folyosóra kilépve, mintha egy másik világba cseppentem volna. Mosolygós arcok siettek el mellettem, hangosan diskurálva a hétvégi terveikről. Néhány ismerősnek odaintettem vagy jó hétvégét kívántam, de nem időztem sokáig az iskolában. Egészséges tizenéves módjára én is szerettem minél távolabb lenni a nem szívlelt épülettől. Heti öt nap bőven elég volt belőle, köszönöm.
- Flóra! - az ismerős hang hallatán elmosolyodtam és megtorpantam. Megvártam, míg Kornél, alias Manó, odaér hozzám és boldogan fogadtam az ölelését. Csak pár centivel volt magasabb nálam, de a fiúk közt nézve igen alacsonynak számított. Innen származott a beceneve, amit egyáltalán nem vett sértésnek. Sőt, kimondottan kedvelte. Annyira, hogy megkérte a teljes családi körét, hogy otthon is hívják így.
- Szia - Manó szórakozottan nézett rám, a szemeiben ott volt az a kis csillogás, ami mindig, amikor meg akart kérni valamire - Ne kímélj! Mit találtál most ki?
- Túl jól ismersz - csettintett egyet, mire mind a ketten felnevettünk - Emlékszel Zalánra?
- A srácra, aki tavaly nyáron azért borított le egy pohár jeges limonádéval, hogy megtudja milyen színű melltartó van rajtam? - az emlék felidézésének hatására elfintorodtam. Nem volt éppen kellemes az első benyomás róla - Igen, emlékszem rá. Miért?
- Na hát az van, hogy a hétvégén házibulit rendez és minket is meghívott rá - széles vigyorral az arcán várta a reakcióm. Én pedig pislogás nélkül meredtem rá.
- Minket? - egyszer találkoztam csak vele, akkor is egy röpke órácskára, de nem állt szándékomban több időt vele tölteni, vagy újra találkozni vele.
- Aha - Manó hevesen bólogatott - Azt hiszem, hogy a nedves pólóddal beloptad magad a szívébe.
- Felejtsd el - mondtam ki határozottan és megigazítottam a táskám pántját - Nem tudsz rávenni arra, hogy annak a hülyének a házába menjek. Ki tudja, hogy most mit tenne. Belelök a medencébe, mert meg akarja tudni, hogy milyen színű bugyi van rajtam?
- Lehet - felelte gondolkodás nélkül, majd nevetve megrázta a fejét - Ne csináld már Flóra. Egy csomóan lesznek ott rajtunk kívül. Még beszélned sem kell vele, de gyere el. Rád fér a lazítás.
- Mi van akkor, ha más programot terveztem magamnak a hétvégére? - felhúzott szemöldökkel néztem rá.
- Ugyan már. Ne nevettess - Manó hangosan és erőltetetten nevetett rajtam - Péntek van. Kolosnak estig edzése van, Hanna vidékre ment a nagyszüleihez, a bátyádnak ma esti órái vannak, szóval az egyetlen programod az a sorozatok bámulása lehet.
- Utállak, ugye tudod? - morogtam az orrom alatt. Manó önelégült vigyorral az arcán karolt át és indult el a házunk felé. Tudta, hogy úgy is beadom a derekam és elmegyek vele az idióta bulira. Bár tény, hogy nem volt kedvem hozzá, de teljes mértékben igaza volt. A barátomnak ma sokáig tartó edzése volt a közelgő meccs miatt. A legjobb barátnőm családi összejövetelre ment Szegedre, és csak hétfőn délutánra tervezte a haza indulást. Ami pedig a bátyámat illeti, nos, Ábel tényleg késő estig ült az órákon valami csere miatt. Így hát nem maradt más választásom, mint Manóval elmenni egy olyan bulira, amire eredetileg nem is akartam. Azonban délután még nem tudtam, hogy az esti programom mennyi mindent meg fog a későbbiekben változtatni az életemben...

Negyedik fejezet

Harmadik fejezet

Második fejezet

Első fejezet